
Újabb sikeres állomáshoz érkezett a hazai soccasport: Kazincbarcika után Hajdúszoboszló és Derecske adott otthont a III. Nashiday Socca Tornának. A rendezvény nemcsak a pályán hozott magas színvonalat, hanem szervezésben, közösségi élményben és sportági üzenetben is újra megerősítette: a magyar kispályás labdarúgás jó úton halad.

A torna különlegessége az volt, hogy egyszerre két helyszínen zajlott. A férfi torna Hajdúszoboszlón, a női mezőny küzdelmei pedig Derecskén kaptak helyet – a két csarnok mindössze tíz perc autóútra van egymástól. Erős mezőny jött össze, ahol nem voltak kilógó résztvevők, a mérkőzések színvonala pedig az előző évekhez képest is előrelépést mutatott.
A női mezőny Derecskén írt történelmet. Az első alkalommal megrendezett NashiDay Socca Lilla Kupán nyolc csapat vett részt az ország nyolc különböző pontjáról. Ez nemcsak sportági, hanem városi mérföldkő is volt: a derecskei városi sportcsarnok 32 éves történetében most rendeztek először női labdarúgáshoz köthető eseményt.
A férfiaknál a hajdúszoboszlói tornát a Hegedűs Major csapata nyerte Hortobágyról, míg a nőknél a Környe SE végzett az élen. Mindkét győztes együttesben szerepeltek a magyar soccaválogatott jelenlegi vagy korábbi játékosai, ami jól mutatja a torna szakmai súlyát. A férfi mezőny első négy helyezettje kvótát szerzett a Socca Magyar Kupa országos nagydöntőjére, tovább erősítve a sorozat versenyrendszerének tétjét.
A döntő napon a Hajdúszoboszlói Városi Sportcsarnok megtelt, a lelátón teltház fogadta a csapatokat. A mérkőzések színvonala, a hangulat és a szervezés együtt olyan képet mutatott, amely méltó reklámja volt nemcsak a sportágnak, hanem a házigazda városnak és a sportági szövetség munkájának is.
„Tényleg maximális sikernek könyvelem el a hajdúszoboszlói tornát, és fontos hangsúlyozni, hogy ez már egy folyamat része. A férfi mezőny létszáma stabil maradt, a játék minősége viszont tovább emelkedett, a női tornával pedig egy valódi mérföldkőhöz érkeztünk Derecskén” – értékelt Móré Bendegúz, a Magyar Socca Sportszövetség elnöke.




