
Újabb aranyéremmel gazdagodott a magyar erőemelés: Enahoro Asein a 83 kilogrammos súlycsoportban megszerezte pályafutása második Európa-bajnoki címét Máltán.
A verseny már a mérlegeléssel izgalmasan indult, hiszen a súlyhatár elérése csak a harmadik próbálkozásra sikerült, végül pontosan 83,00 kilogrammal. A bizonytalanság azonban itt véget ért: a platformon magabiztos, higgadt versenyzés következett.
Guggolásban Enahoro három érvényes kísérlettel zárt, a 292,5 kilogrammos teljesítmény új egyéni és országos csúcsot jelentett, és már ekkor előnybe került legfőbb riválisaival szemben. Fekvenyomásban a küzdelem tovább éleződött, de a 155, majd a 157,5 kilogrammos sikeres gyakorlatokkal hibátlan mérleggel fordult a felhúzásra.
A záró szám előtt rendkívül szoros volt az állás: többek között olasz, brit, francia és svéd versenyző is harcban volt az aranyért. A 375 kilogrammos második fogás kulcsfontosságúnak bizonyult, azonban a végső döntést az utolsó kísérlet hozta meg. A taktikai csata során a magyar stáb a biztos aranyérem mellett döntött, így Enahoro minimális emeléssel visszavette a vezetést, és ezzel bebiztosította az Európa-bajnoki címet.
A magyar versenyző végül hibátlan, 9/9-es teljesítménnyel zárta a versenyt, ami külön értéket ad a sikernek egy rendkívül erős mezőnyben. Az Eb-n korábban Lehoczkyné Fawal Margit állt dobogóra, miután az 52 kilósok között harmadik lett. A kontinensbajnokságnak Saint Julian’s ad otthont.




