
Visszavágott Romániának, és ott van az Európa-bajnokság legjobb négy csapata között a magyar soccaválogatott Tiranában. A szombat esti negyeddöntő hőse egyértelműen Tolnay Rokkó volt, aki két góljával győzelemre vezette a mieinket, így vasárnap már az elődöntőben lép pályára a csapat Kazahsztán ellen.
Nem volt könnyű napja a magyar válogatottnak: a szlovének elleni, kora délutáni nyolcaddöntőt csak rávezetésekkel sikerült megnyerni, este azonban már egy újabb, még komolyabb kihívás várt Rozman Sándor együttesére. A tét ezúttal az elődöntő volt, ráadásul egy ismerős ellenféllel szemben, hiszen a románok a csoportkörben már egyszer legyőzték a mieinket.
A válasz azonban nem maradt el. A magyar csapat már az első percektől kezdve magához ragadta a kezdeményezést, és sokkal veszélyesebben futballozott. Az 5. percben meg is lett az eredménye a fölénynek: egy gyors kontra végén Fekete Olivér lövése még kipattant a kapusról, de Tolnay Rokkó tökéletes ütemben érkezett, és közelről az üres kapuba passzolt.
A vezetés után sem vett vissza a tempóból a magyar válogatott. Fegyelmezett, szervezett játékkal tartotta kontroll alatt a mérkőzést, miközben folyamatosan kereste a második gól lehetőségét. Ez végül a második félidő közepén jött el: egy labdaszerzés után ismét Tolnayhoz került a labda, aki 11 méterről, egy szép csel után könyörtelenül kilőtte a jobb felső sarkot – klasszis megoldás volt.
A románok mindent egy lapra feltéve az utolsó percekben kapusukat is lehozták, mezőnyjátékosra cserélve, és a hosszabbítás első percében szépíteni is tudtak, de egyenlíteni már nem. A magyar védelem a legfontosabb pillanatokban stabil maradt, így a mieink megőrizték előnyüket.
A 2-1-es győzelem teljesen megérdemelt: a magyar válogatott végig irányította a találkozót, és amikor kellett, megvoltak a döntő egyéni villanások is.
A sikerrel a magyar soccaválogatott bejutott az Európa-bajnokság elődöntőjébe, ahol vasárnap délelőtt 11 órától Kazahsztán lesz az ellenfél.
Magyarország–Románia 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Tolnay (5., 23.), illetve Radu (40+1.)




